1. rész - Költözöm!

A telefonom ébresztőjére keltem:

"Ébredj! Költözöl!"

Nagyon boldogan keltem fel, mondhatom! A cuccaim már be voltak pakolva és a táskáim csak a szobám közepén hevertek. A mai ruházatom már ki volt készítve és azon kívül még a fogkefém, a fogkrémem, a fésűm és egy hajgumi hiányzott a táskámból. Unottan másztam ki az ágyamból és átvergődve a bőröndök és táskák kupacán végre kiértem a folyosóra. A lépcső felé vettem az irányt, majd leszaladtam rajta. Anya éppen a konyhában szorgoskodott, Johnny a pultra támaszkodva a középső bárszéken ülve evett, míg Apát nem láttam sehol. 

-   Helló! - motyogtam, majd automatikusan elvettem a kávém a pultról és a bátyám mellé ültem. 

-   Rosy, nem a bentlakásos suliba mész, csak a nővéredhez! - mosolygott rám Anya és elém tolta a rántottámat. 

-   Köszi. - motyogtam és elkezdtem enni. 

-   Ne csináld már Húgi! - karolta át a nyakam Johnny. 

-   Te könnyen beszélsz, nem téged száműznek otthonról egy elkényeztetett gazdag énekeshez és a tökéletes nővéredhez! - horkantottam. 

-   Rosalia, fejezd be! - szólt rám dühösen Anya. 

Ha Danit bántani merem, mint egy tigris, úgy védi! 

-   Jól van! - mondtam és tovább ettem. 

-   Hidd el, jó lesz! - simogatta meg a hátam Johnny. 

Fentről hallottam, ahogy Apa dúdol valamit, gondolom öltözik, ugyanis az egész alakos tükör előtt szokta ezt csinálni, mikor igazgatja a ruháit. Anya és Johnny biztos, hogy nem hallották, hiszen még nekem is halk volt. 

-   Köszi, finom volt! - toltam el magam elől a tányért, majd leugrottam a székről. 

Felmentem és a fürdőbe vettem az irányt. Egyáltalán nem siettem, minek? Minél később kerülök oda, annál jobb! Alaposan fogat mostam, majd kifésültem barna tincseim és a fejem tetején copfba kötöttem. Utána kimentem, majd felöltöztem. Könnybe lábadt a szemem, ahogy körülnéztem a szobámon. Hiányoztak a képek a falról, a ruhák a szekrényből, az állandó kupleráj, a könyvek és tollak az íróasztalomról. Egyszerűen az élet. Lehuppantam az ágyra és letöröltem őket. Hallottam, ahogy valaki hangosan lépked és egyre közelebb ér. Természetesen ez cseppet sem volt hangos, csakis nekem. Ez a "szuper képesség", vagy nevezzük ahogy akarjuk, minden második generációra öröklődik. Nekem a nagymamám tudott hasonló dolgokat és róla az egyetlen emlékem a naplója. Ezt most a táskám aljára dugtam, de általában ennél sokkal eldugottabb helyeken tartom. 

-   Kicsim, induljunk! - nyitott be Apa. 

Én bólintottam, majd Johnny segítségével bepakolták az autónkba a csomagjaimat. Könnyes búcsút vettem a háztól, a bátyámtól és Anyától, majd beültem a kocsiba. Egész úton néma csönd volt, csak a rádió szólt. 2 órát utaztunk és egy hatalmas ház előtt álltunk meg. 

-   Apa! - néztem rá könnyes szemekkel. - Kérlek menjünk haza! - törölgettem a könnyeimet. - Egész életemben tanulni fogok, csak ne kelljen itt laknom! 

-   Édesem, nekem ez sokkal jobban fáj! - ölelt meg. - De ez a helyes! - mondta, majd behajtott az elektromos kapun. 

Én letöröltem a könnyeimet, majd Apa után kiszálltam. Sóhajtottam, majd megfogtam a kezét. Bekopogott, mire várnunk kellett egy kicsit, majd a nővérem nyitott ajtót. Apa mosolyogva megölelte. 

-   Szia Rosalia! - mosolygott rám. 

-   Helló.- vetettem oda. 

Apa bepakolta a cuccaimat a "szobámba", majd zokogva elbúcsúztam tőle és elment. A kis csicsergő fiúbandás gyerek nem volt otthon, legalábbis nem találkoztam vele. Mindenesetre ez a ház hatalmas volt. A nappaliban konkrétan teniszezni lehetne, akkora, ahogy a konyhában is. Az emeleten volt vagy 5 szoba és ezek ketten valószínű egy szobában alszanak, nem? Akkor mit csináltak itt, bújócskáztak, vagy a többit kiadják? 

Minden szobához gyönyörű és egyben hatalmas fürdő tartozik. 

-   Rosalia, hazajött Louis, gyere bemutatlak neki! - lépett be a szobámba mosolyogva Dani, majd megfogta a kezem és lehúzott. 

Persze, ha tudnád milyen boldog vagyok! 

-   Szia! - mosolygott rám. 

Pont amire számítottam: tökéletes. Helyes, aranyos, borzos hajú, szűk gatyás. A cipőjén megakadt a szemem. Vans. A kedvenc márkám, amiből kisebb gyűjteményem van! 

-   Helló. - mondtam. 

-   Louis William Tomlinson! - nyújtotta felém a kezét. 

-   Rosalia Rune Campbell. - mondtam és elfogadtam a felém nyújtott kezet. 

-   Nem tűnsz annyira rossznak, mint amilyennek elmeséltek. - ez most egy dicséret akart lenni? 

-   Kevésbé vagy nyálas fiúbandába való, mint gondoltam. - vetettem oda vállat rántva, amin jót mosolygott. 

-   Segítsek kipakolni? - kérdezte mosolyogva Danielle. 

-   Megoldom. - mondtam, majd hátat fordítottam és felmentem. 

Eltelt pár órába, mire készen lettem, de nem sajnáltam! Inkább mint velük bájologjak. Mikor végre készen lettem unottan dőltem az ágyamra, majd hallgatóztam egy kicsit. 

-   Annyira távolságtartó! - hallottam Danielle hangját. - Mintha egy idegen lennék. 

-   Ne aggódj, most került ide. Régen találkoztatok, ráadásul nyilván lázadó korszakában van éppen! - mondta Louis. 

Ezt a sablon dumát Tomlinson! 

Tök fura érzés fogott el. Mintha valaki más is rendelkezne valamilyen erővel ebben a házban. Bár ez több mint lehetetlen! 

Végül úgy döntöttem, ezzel nem törődöm és lemegyek. Legalább első nap örüljenek. 

-   Rosa, nincs kedves megnézni egy filmet? - mosolygott rám Dani. 

-   Utálom, ha így hívnak. - morogtam. - Rose. - jelentettem ki magabiztosan, mire bólintott. - Mit nézünk? - érdeklődtem. 

-   Mit szeretsz? - kérdezte Louis mosolyogva. 

Na jó, úgy mosolyogtak rám, mint valami elmegyógyintézetből szököttre. Ezt nem hagyhattam szó nélkül. 

-   Már bocs, - álltam meg karba tett kézzel. - értem, hogy kedvesek akartok lenni velem, meg hogy jóban leszünk, de úgy vigyorogtok rám, mintha valami fogyatékos lennék! - mondtam, majd elmosolyodtam. - Csak mert nem vagyok! Sem óvodás! 

Megkönnyebbültek, mikor meglátták a mosolyt az arcomon. 

-   Egyébként nekem teljesen mindegy mit nézünk. - rántottam vállat. - Csak izgalmas legyen, vicces és ne horror. 

-   Oké. - bólintott Dani, majd elkezdett keresgélni a DVD-k között. 

Én leültem az egyik fotelbe és felhúztam a lábaimat. 

-   Életrevalók? - nézett rám a nővérem, mire bólintottam. 

Ketten nagyon undorítóan szerelmesen elhelyezkedtek a kanapén és elkezdtük nézni. 

Néha annyira örülnék annak, ha az emberek fejében is tudnék olvasni! Bár igazából tudnék, ugyanis a képességeket lehet fejleszteni, de Én utálom őket, tehát minek? Mikor vége lett rájöttek, hogy tök buli engem faggatni! Aha, nagyon! 

-   Mivel szeretnél majd foglalkozni? - kérdezte Louis. 

-   Nem tudom. - rántottam vállat unottan. - Lehetnék bérgyilkos, az jól fizet, de kockázatos. Munkanélküli, de az nem fizet valami jól. Csöves, de az sem jó, mert nem fizet jól. Így úgy döntöttem, hogy hozzámegyek egy milliárdos öregemberhez, valami 90 éveshez és megöröklöm a vagyonát. - poénkodtam, de úgy látszik komolyan vették, mire nem bírtam tovább, muszáj volt kuncognom. - Nyugi van! - nevettem, mire sóhajtottak. 

-   És van barátod? - kérdezte Danielle mosolyogva. 

-   Nincs. - rántottam vállat.

-   De szeretnél, nem? - kérdezte Louis. 

-   Szerintem egy erős nőnek nincs szüksége egy férfire ahhoz, hogy boldog legyen, vagy hogy eltartsa magát. - fejtettem ki az álláspontom. 

Oké, ez elég okoskának tűnik. Elég döbbenten néztek rám. 

-   Fura egy 16 évestől, ugye? - mosolyogtam. 

-   Hát ennyi idősen sok lány a közösségi oldalakon Mrs. Tomlinson-ként szerepel, tehát ez így elég komoly! - mondta Louis. 

-   Ne aggódj, Én nem fogok!

-   És senki nem tetszik? - kérdezte Danielle mosolyogva. 

-   Nem. - jelentettem ki magabiztosan.
-   Ne csináld már! - nyafogott a nővérem.
Mindig ilyen idegesítő volt?!
-   Csak van valaki! Ennyi idősen minden lány álmodozik valakiről! - folytatta.
-   Én nem. - rántottam vállat. - Hallottál már a különcökről? Tudom, nyilván egyikőtök sem tartozott közéjük soha. - nevettem el magam. - Viszont Én tökéletesen megvagyok mint nyomi, vagy lúzer.
-   Te? - csodálkozott Louis. - De tök magabiztos vagy, meg pimasz! És meg kell hagyni, a csípős humorod szórakoztató.
-   Kösz. - mosolyodtam el.
-   De barátaid nincsenek? - kérdezte Dani.
-   Nincsenek. - rántottam vállat sóhajtva. - Hozzászoktam, hogy egyedül vagyok. Kibeszélnek a hátam mögött, de nem sűrűn izgat. - rántottam vállat. - Megfordulok és csönd lesz.
-   Ez így nagyon rossz! - jelentette ki Danielle.
-   Az, hogy a húgod pont olyan, mint akiken te ennyi idősen jót röhögtél? - kérdeztem gúnyos mosollyal. - Ja, elég szar.
Nem vártam meg a reakciójukat, csak felmentem. Így sokkal nagyobb hatása volt az egésznek, mintha hagytam volna habogni. Elkezdtem nyomkodni a telefonom, mikor nyílt az ajtóm. Hálát adtam az égnek, hogy nem a nővérem lépett be, hanem a kis papucskája.
-   Rose, zavarhatok? - kérdezte.
-   Már megtetted. - rántottam vállat. - Ráadásul, ez a te házad, azt csinálsz amit akarsz.
Sóhajtott, majd becsukta maga után az ajtót és leült mellém az ágyra, mire kérdőn néztem rá.
-   Ugye tudod, hogy erről nem Dani tehet?
-   Nyilván tisztában vagyok vele! - horkantottam. - Nem tehet róla, hogy nincs mindenkinek olyan tökéletes élete, mint neki.
-   Neki sincs tökéletes élete. - mondta, mire fájdalmasan nevettem.
-   Végül is, csak híres színésznő, egy fiúbanda tagja a pasija, hatalmas házban él, mindenki imádja, gyönyörű és vidám. - néztem fel rá. - Igazad van, tök borzasztó neki.
-   Szerintem neked is tök jó, csak nem veszed észre! - próbált bölcs lenni.
-   Tényleg? - néztem rá felhúzott szemöldökkel. - Tök jó annak lenni, aki senkit nem érdekel, még a nővérét sem, akit a szülei kipaterolnak otthonról, mert nem jeles tanuló, mint a tesói, akinek semmi életcélja nincs, ugyanis semmiben nem tehetséges és aki éppen egy kb. halál idegen házába költözött és a nővéréhez, akinek éppen egy tök idegen srác próbál jobb kedvre deríteni esélytelenül. - fejeztem be.
-   Rose, nem tudtam, hogy... - akart valami bocsánatkérést kinyögni.
-   Én, pedig pont neked öntöm ki a lelkem, aki most feláll és az egészet elmeséli Danielle-nek.
-   Nem fogom elmondani neki, ha nem szeretnéd. - mosolyodott el halványan. - De azért jobban érzed magad most, hogy elmondtad, nem? - kérdezte.
Igaza volt, sokkal jobb, hogy tudja valaki és nem kell magamban őrlődnöm, de akkor sem öntöm ki neki a lelkem soha többet!
-   De. - bólintottam. - Viszont ne szokj hozzá ehhez, nem fogom ömlengeni neked.
-   Nem várom el, de ha meggondolod magad, nyugodtan elmondhatsz bármit, megígérem, hogy soha senkinek nem mondom el. - mosolygott rám, mire halványan elmosolyodtam és bólintottam.
Azért elég fura, hogy pont Ő ilyen kedves velem, nem? Mármint nyilván kedves velem, ugyanis a barátnője húga vagyok, de azért nem várnám el senkitől, hogy lelki támaszt nyújtson. Nem mintha szükségem lenne ilyesmire, de mindegy.
-   Mesélj valamit magadról. - kért mosolyogva.
-   Komolyan érdekel egy 16 éves lúzer élete? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. - Mármint nyilván neked sokkal érdekesebb életed van.
-   Nem nagyon akarsz megnyílni, ugye? - kérdezte mosolyogva.
Oké, tök igaza van. Nem akarom, hogy sokat tudjon rólam, mert akkor lehet rá tudna beszélni, hogy megbékéljek Danielle-l.
-   Fölöslegesnek tartom. - rántottam vállat. - Remélem minél hamarabb hazamehetek. - mondtam, majd kijavítottam magam. - Mármint ne vedd sértésnek, elég jó arcnak tűnsz, de ha úgy vesszük, a nyakatokba varrtak egy 16 éves libát.
-   Nem vettem annak. - mosolygott rám. - Viszont ne becsüld alá magad, csak mert mások ezt teszik. Ne hasonlítsd magad senkihez. Okos vagy, vicces és kedves, csak nem akarod ezt megmutatni.
-   Rosszul látod. - ráztam a fejem. - Sokkal rosszabb vagyok, de nem akarom magam kidobatni két házból egy nap alatt.
-   Nos, akkor bátran vállalom, hogy jó kislányt faragok belőled. - mosolygott rám pimaszan.
-   Tudod, ez elég pedofilnak hangzik a korodat tekintve. - néztem fel rá, mire elnevette magát Én, pedig csak mosolyogtam.
-   De ha úgy vesszük, akkor annyira nem is vagyok idősebb nálad. Mármint ha azt nézzük, hogy te 16 vagy Én, pedig 24 úgy igen, de ha ezt vesszük, hogy 8 év van köztünk az nem olyan sok. - rántott vállat.
-   Csak 7. - mosolyogtam rá. - Március 24.
-   December 24. - mosolygott.
-   Nem rossz. - vigyorogtam rá.
-   Mondjuk, most még igencsak pedofilnak számítana ez az egész, de egy év múlva már annyira nem.
-   Én 18 leszek te pedig 25. - gondolkoztam hangosan. - Azért még úgy is fura. Bár jobb mint egy 99 éves öregember. Viszont az pedig jobban fizet.
-   Na hülyéskedj már! - lökött meg mosolyogva.
-   De utána újraházasodom! - nevettem. - Azért egy gazdag nyomi még mindig jobb!
-   Nem vagy nyomi, csak hülye! - nevetett.
-   Te nem vagy egy üzlet ember, mondták már? - néztem fel rá nevetve.
-   Te egy kis gengszter vagy, nem? - mosolygott.
-   Pontosan. - bólogattam nagy vigyorral.
-   Gyere le vacsorázni. - biccentett az ajtó felé.
-   Úgy viselkedsz velem, mint a bátyám. - mosolyogtam, majd leugrottam az ágyról. - Mármint nem úgy, mint Johnny hanem mintha a húgod lennék.
-   Van 5 húgom. - villantott rám egy vigyort. - Vagyis ha úgy vesszük már 6.
-   Aha... - néztem rá furán. - Azért ne bízd el magad!
Lementünk, majd a konyhába a nővérem valami tálban kevergetett. Mikor közelebb megláttam, hogy kb. az egész tál tele volt zöld levelekkel. Nyilván saláta volt, de kérlek! Ezt nem hagyhatom ki:
-   Mond Danielle, melyik fát nyírtad meg? - kérdeztem karba tett kézzel, mire Louis halkan nevetett.
-   Kedves Rose, zöldséget fogsz enni. - jelentette ki mosolyogva.
-   Milyet? - kérdeztem fájdalmas arccal.
-   Brokkolit. - mondta, mire fintorogtam.
-   Miért? - nyafogtam.
-   Mert tök egészséges! - mondta Louis mosolyogva.
-   Persze, csak úgy néz ki, mint ami a körmöd alatt nő, ha egy évtizedig nem mosol lábat! - mondtam, mire mindketten felnevettek.
-   Karfiol? - kérdezte Dani.
-   Miért? - fogtam a homlokom.
-   Teli van vitaminnal! - mondta a nővérem.
-   Fing íze van! - vágtam rá hangosabban, mire nevettek. - Olyanról hallottatok, hogy nutella? Nincs benne semmilyen jól hangzó vitamin, csak egy csomó műanyag, viszont nincs fing íze! - meséltem.
-   És mihez szeretnél nutellát enni? - faggatott Louis.
-   Mondjuk... semmihez? - mosolyogtam rá. - Kanállal!
-   És mond hány fogadat szeretnéd tönkre tenni? - kérdezte Danielle.
-   Komolyan, olyanok vagytok, mint Anya meg Apa! - sóhajtottam. - Pontosabban nem, mert Apa simán leszökik velem az éjszaka közepén vacsizni.
-   És Anya? - kérdezte Dani.
-   Ő nyilván nem, mert akkor nem lenne nagy titok! - forgattam a szemem. - És még te vagy az okos.
-   Na, együnk! - mondta Danielle, majd a pultnál a bárszékekre ültünk, ugyanis hárman nem lenne semmi értelme megteríteni az étkezőben.
Én furán nézve válogattam a zöldségeket és közben mindketten figyeltek.
-   Nyulak vagytok? - kérdeztem, miközben kiettem az egész cuccból a húst.
-   Nem tudtad? - kérdezte mosolyogva Louis, mire megforgattam a szemem és véletlen a számba vettem egy salátát.
-   Edd meg! - vigyorgott Dani.
Én hevesen ráztam a fejem, mire Louis hirtelen elkapott és lefogott.
-   Leköplek! - figyelmeztettem, mire nevetett.
-   Edd már meg, nem halsz bele! - mondta Danielle nevetve.
-   Tessék kapsz hozzá húst! - dobott egy falat húst a számba Louis, mire nagy nehezen megettem. - Nagyon ügyes! - engedett el.
-   Fúj! - mondtam és a csaphoz mentem, majd kiöblítettem a számat. - Legalább tiszta volt a kezed?
-   Igen. - forgatta a szemét Louis.
-   Én feljelentelek! - mutattam Louisra. - Családon belüli erőszak! - ezen mindketten nevettek.
-   Nem is vagyunk egy család! - mosolygott Louis.
-   Akkor is feljelentelek! - mondtam, majd elgondolkoztam. - Pedofil vagy!- bólogattam, mert kitaláltam valami okosat.
-   Soha ne felejtsd el, hogy kinek a házában vagy! - mutatott rám pimasz mosollyal.
-   Soha ne felejtsd el, hogy kivel beszélsz! - mosolyogtam rá hasonlóan.
-   Tök jó, hogy ilyen okosan elbeszélgettek. - nevetett Danielle.
-   Holnap jönnek a srácok ebédre. - jelentette ki Louis.
-   Még 3 csicsergő? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-   Jó fejek. - mosolygott Danielle.
-   Oké, akkor elteszem magam holnapra. - mutattam a lépcsőre, majd felszaladtam.